Porológus

Nem tudja az ember, hogy mi miért történik, úgy ahogyan. Követhetünk el hibákat, de rajtunk múlik, hogy tanulunk is belőlük és újra felállunk, vagy hagyjuk, hogy egy újabb sebhely legyen, ami miatt sírhatunk.

Én felálltam. . . .Nehezen. . . De felálltam. 
Egy darabig azt hittem, hogy minden az én hibám, és igyekeztem mindent a régivé visszacsinálni. Elvesztettem a barátaim, a családom, és magamat is. Nem találtam a helyem. Eléldegéltem egy burokban, amiben minden tökéletes volt, addig a bizonyos napig.  Egy idő után viszont bele kellet törődnöm a történtekbe és előröl kezdeni. Megtaláltam azokat, akikre mindig számíthatok, és ott vannak, amikor szükségem van rájuk. Levették rólam a mardosó bűntudat égető érzését. És mára, már nem változtatnám meg a történteket, mert akkor az már nem én lennék. . . . .