1. rész

Halihó!

Lassan, de biztosan úgy néz ki, hogy sikerül megcsinálni az első blogomat ! ! ! ÁÁÁÁáááááá! Olyan izgatott vagyok. Még hiányzik egy pár dolog, de nem bírtam magammal és úgy döntöttem, hogy felteszem a porológust és (dob verés) az 1. részt! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !

Remélem tetszeni fog, és olvasni is fogja valaki. : )

Ui: Boldog 4. évfordulót a One Direction-nek! ! ! 

Jó olvasást az első részhez.

<3 maja

- Szia, kicsim, elmentem. – nyitott be a szobámba anya.

 – Oké. Szia. – köszöntem el. És már csak azt hallottam, hogy becsukja az ajtót és ráfordítja a kulcsot. Leraktam a gépet az ágyamra és oda sétáltam az ablakhoz. A ház előtt egy fekete színű kocsi parkolt, mellette egy sötét alak állt, de nem bírtam rendesen kivenni az arcvonásait.Tehát ő az a bizonyos valaki, akivel anya randizik. De vajon ki az, és hogy néz ki? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem. Amire egyelőre nem fogok választ kapni vagy mégis?                                                             Mielőtt elment, anya mondta, hogy pár utcányira van, egy elegáns étterem ahová elviszi ez a férfi. Ide-oda kattogtak a gondolataim, ha tényleg nincs, messze eltudnék, menni és megnézhetném, kivel találkozik. De, ha észrevesz, akkor tönkre tehetem a kapcsolatát. . . Amit persze nem akartam régen nem láttam ennyire lelkesnek egy randi miatt. De egy próbát megér. Gyorsan előkerestem egy ruhát, mert elég nagy feltűnést keltenék, ha beállítanék egy melegítőben meg egy pólóban.             

 

Raktam egy kevés sminket, a hajamat pedig leengedve hagytam, felvettem egy tűsarkút, meg egy pár kiegészítőt és amilyen gyorsan le tudtam jönni a lépcsőn lejöttem. Kinyitottam az ajtót és elindultam. Elhaladva, az első pár ház mellett rájövök, hogy fogalmam sincs, hogy hova megyek. De eszembe jut, hogy van egy 21. századi találmány, amit internetnek neveznek. Bepötyögöm az étterem nevét és már ki is adta az utca nevet. És tényleg nem volt messze. Ahogy hallgatom a kocsik, emberek és ugató kutyák hangját meghallok egy másik hangot is. Olyan, mint a hegedű szó. Előre haladva egyre hangosabb és intenzívebben a hang, egyre több hangszerrel kísérve. Hirtelen minden kivilágosodik előttem. Ott álltam az étterem előtt. Elég sokan voltak, egy óra alatt sem juthattam volna be. Ráadásul azt hiszem asztal foglalás alapján lehetett be menni. Láttam, hogy hátul bemegy egy csomó pincér, ha ők bejutnak ott, akkor én is. Elindultam a bejárat felé imádkozva, hogy senki ne lásson meg. Szerencsémre nem volt bent túl sok ember így könnyedén átsétáltam a helységen anélkül, hogy bárki oda jött volna hozzám kérdezgetni, hogy mit is keresek itt. Mikor odaérek, a vasajtóhoz kikukucskálok a kerek ablakán, hátha jön valaki, de senki. Egy pincér éppen akkor indult kifelé egy üvegpezsgő és italos poharak társaságában. Hát, ha már eljöttem eddig, akkor had igyak egy kicsit. Amikor elment mellettem levettem a tálcáról az üveget, majd gyorsan kisurrantam. Ámulatba ejtő volt az sok pompa és csillogás, ami elárasztotta ezt a helyet. A plafonon csillárok világítottak, középen mindenűt fehér abroszos asztalok a szélén élő zenekar és ezt mind növények sokasága ölelte körbe. De eszembe jutott eredeti célom és elkezdtem nézni az asztalokat hátha meglátom anya vörös ruháját. Ott is voltak egy eldugottabb sarokban, de a pasi pont háttal volt nekem. Elkezdtem agyalni, hogy hogyan is juthatnék közelebb anélkül, hogy megláthatnának. Osztottam, szoroztam ( amennyire én azt tudok) és arra jutottam, hogy a bokrok mögött eltudnék, menni négykézláb. Nagyot kortyolva a hideg pezsgőből elindultam. Háromszor felakadtam a kiálló ágakban, rátérdeltem a ruhámra és a tűsarkum is megnehezítette a dolgom. Nem győztem lefele nézni, hogy el ne boruljak. És még ezek után neki is sikerült mennem valaminek, vagy inkább valakinek.                                                     

Porológus

Nem tudja az ember, hogy mi miért történik, úgy ahogyan. Követhetünk el hibákat, de rajtunk múlik, hogy tanulunk is belőlük és újra felállunk, vagy hagyjuk, hogy egy újabb sebhely legyen, ami miatt sírhatunk.

Én felálltam. . . .Nehezen. . . De felálltam. 
Egy darabig azt hittem, hogy minden az én hibám, és igyekeztem mindent a régivé visszacsinálni. Elvesztettem a barátaim, a családom, és magamat is. Nem találtam a helyem. Eléldegéltem egy burokban, amiben minden tökéletes volt, addig a bizonyos napig.  Egy idő után viszont bele kellet törődnöm a történtekbe és előröl kezdeni. Megtaláltam azokat, akikre mindig számíthatok, és ott vannak, amikor szükségem van rájuk. Levették rólam a mardosó bűntudat égető érzését. És mára, már nem változtatnám meg a történteket, mert akkor az már nem én lennék. . . . .